HTML

Humánia Blog

Friss topikok

  • Harcz László: "Sokak szemében úgy tűnhet, hogy tisztességet túl kevesen tartják fontosnak és vonzónak. Meggyőződ... (2018.11.18. 09:48) Vitaindító I.

ETOSZ-Etikai Olimpiai Szövetség

2013.09.30. 18:48 :: Humanias Feri

Etikai Olimpiai Szövetség

 

ETOSZ

Ismertető

 

Tisztelt Ismerőseim

 

Ha egy mondatban kell megfogalmaznom az ETOSZ ethoszát, akkor az Homérosznak egyik kételyeket támasztó, de fontos gondolatának megigazulása. Eszerint, "sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb."  

Mint a professzionális lúzerségnek, és a tárgyvesztésnek tapasztalati szakértője, továbbá a lelki önvédelem fekete öves nagymestere bízom abban, hogy megtiszteltek az ETOSZ honlapján található vitaindítónak és célmeghatározásnak is szánt gondolatok elolvasásával valamint építő és őszinte kritikáitokkal

FIGYELMEZTETŐ!!!

Azoknak, akiknek  világunk jelenlegi állapota megfelelő a blogon található sorok, gondolatok lelki allergiát, esetleg pszichoszomatikus ödémát vagy bőrkiütést, arcpírt okozhat!

 

ÖNVALLOMÁS

 

Jelenleg mintegy hétmilliárd ember él a földön. Ha őszinte akarok lenni, és miért ne lennék az, akkor a kevés kivételt leszámítva szintén hétmilliárd azok száma kiket nem szeretek. Ennek egyik fő oka, hogy nem ismerem őket, a másik pedig, hogy sem belső etikai, se másféle parancsszóra, ha akarnék, sem tudnék szeretni.

Amit viszont nagyon szeretnék, hogy mind a hétmilliárdan jó szándékkal, becsülettel, szolidaritással és empátiával viszonyuljunk egymáshoz. Az ismeretlent nem szeretni, semmiképp sem azonos az ismeretlent gyűlölni, utálni, megvetni magatartással vagy az emberi civilizáció irányában megnyilvánuló infantilis nemtörődömséggel bűnös közönnyel. Ne érezze tehát senki magát etikailag, érzelmileg, vagy bármi más módon csökkent értékűnek azért, mert csupán néhány tucat, esetleg néhány száz embert tud szeretni, hisz ez nem a szándékainkon, hanem emberi elménk korlátozott szociális kapacitásán múlik. A másokat, a világot való szeretés korlátozottságának tehát egyik oka a percepciós, azaz a környezetünkről alkotott belső leképeződésnek gyenge kapacitása és objektivitásának fogyatékossága. A másik épp annyira fontos tényező a fíliának, szeretetnek célirányossága. Eszerint azokat a dolgokat, lényeket, történéseket szeretjük amelyek jók vagy érzéseink szerint jó nekünk. Az ember esetében első főszereplő a mamma (emlő), amit később asszociatív úton átteszünk a mamára, papára, ételekre, dolgokra és olyan személyekre, kikről véljük, hogy szeretnek minket. Aki szereti a mákvirágot, tehát minket, az rossz ember nem lehet. Aki az ellenségem ellensége és ugyanazt szereti mint én, tehát engem és szeretteimet, az a barátom és viszontszeretem, mert érzelmileg, valamint praktikusan is rentábilis. Igen, igen ez a konformitás, részrehajlás, önbecsapás változó arányú diffúz keverékének egyszerű verbális képlete. A szeretni tudás, tehát, mint minden lélektani fejlődés a jó és rossz tanulásának, beidegződéseinek eredménye.  

Az ismeretlen, mint olyan legyen az személy, tárgy vagy jelenség nem kevés bizonytalansági tényezőt hordoz magában számunkra. Az embernek csakúgy, mint a többi élőlénynek egyik alapvető tudatos és tudattalan törekvése a biztonság megteremtése, átélése. Ezáltal az ismeretlen nem ritkán szorongást vagy egyenest félelmet kelt bennünk. A szorongás és félelem érzését utáljuk, gyűlöljük, és gyakran kivetítjük ennek kiváltójára, a másra, az idegenre. Ez a lélektani magatartás a legfőbb gyökere a gyakori xenofóbia és az etnocentrikus szindróma patológiás jelenségeinek. Van azonban a máshoz egy más és véleményem szerint üdvözítőbb viszonyulás is. Ez a más, pedig nem más, mint a kíváncsiság izgalma és elfogulatlanság erénye, akár ha kell némi óvatossággal is egybeöltve. A másságot tehát nem gyűlölni, nem is ajnározni kell, hanem megérteni, tolerálni és tanulni belőle.

 

KIBÁBOZÓDÁS

   Épp ebben a pillanatban pattantak ki bábjaikból az ETOSZ pillangói, hogy amint az látható a magyar trikolor színeivel berepüljék a világot. Ne gondoljon senki a magyar nemzeti kivagyiságra vagy felsőbbrendűség kollektív komplexusaira, hisz éppen, hogy a nemzeti kiválasztottság ostoba hiedelmei, az oly sok nemzeti identitást jellemző oktalan gőg és felsőbbrendűségi téveszmék ellen tör lándzsát az elfogulatlan értelemnek és jó szándéknak eszközeivel.

Akinek nem tetszenek e pillangók, hát isten áldja, ha viszont igen akkor kritikáival, észrevételeivel segítsen fejleszteni és terjeszteni a tisztesség tudományát. A tisztesség vágya csupán attitűd, ám gyakorlása és az erre való hatékony buzdítás igazán profikhoz és bátrakhoz méltó feladat.

Az anyagi nyereségvágyból kiötlött pilótajátékok vagy piramisok esetében néhányan meggazdagodnak, és sokan rajtavesztenek. Ha hasonló módszerrel terjesztjük az ETOSZ-t nem válik senki villámgyorsan dúsgazdaggá, de földönfutóvá sem, viszont lépésről lépésre, erkölcsileg és más vonatkozásban is valamennyien egyre gazdagabbak lehetünk.

Bábozódjunk ki, hogy ne legyünk a részvétlenség, ostobaság és kapzsiság bábjai.

 

 A megfogalmazott általam fontosnak vélt néhány kérdés csakúgy, mint a gondolatok jelentős része saját kútfőből származik miáltal érthetően és bőven rendelkeznek intellektuális korlátokkal. Éppen ezért őszintén örülnék mások kérdéseinek, gondolatainak és kritikáinak. Biztosra veszem, hogy lesznek olyanok, akik írásomat populista, demagóg vagy épp utópista jelzővel illetik. A populizmus, vagy népszerűségre törekvés ellen nem kívánok védekezni lévén, hogy társadalmi lények vagyunk, és ezért helyes értelmezésben minden lélektanilag egészséges embernek teljesen normális igénye. A népszerűségre törekvés csupán akkor válik pejoratív populizmussá, üres demagógiává, ha öncélúvá lesz és hazugságokon, hamis ígéreteken vagy képmutatáson alapul. Azzal a véleményemmel pedig, hogy a magyar társadalmat, mint a társadalmak többségét kiskorúnak, infantilisnek gondolom, csekély az esély hazánkban a népszerűségre. A nép ugyanis bárhol a világon így nálunk is főként, ha sikerélményekben nem dúskál, szívesen hall jól megfizetett szónokai szájából a saját népi bölcsességéről, hogy a népfenség fogalmáról nemzeti kiválóságunkról már ne is beszéljünk.

 A más nációkra is jellemző, és a speciálisan magyar nemzeti hülyeségjeink taglalásával pedig egyáltalán nem tudnék labdába rúgni a populizmus nagymestereivel szemben. Mindezek ellenére szerintem törekedjünk rá és legyünk nyugodt lelkiismerettel népszerűek, a lényeg csupán az, hogy tegyük igazul, ami bennünket igazol. Naivitás vagy utópia vádjával illetni pedig sokkal inkább azokat lehetne, akik úgy vélik, hogy az emberi társadalmaknak jelenlegi egymáshoz viszonyított szolidaritás /önzés aránya sokáig fenntartható lenne.

  Dacára annak, sőt épp ezek ellenére, hogy az ETOSZ sokak szemében egy naiv ábrándozás irreális céljának tűnik, én egy optimizmust, bátorságot és kitartást is igénylő erkölcsi valamint szellemi kalandra toborozok segítőket és szellemi konstruktőröket. azzal a szándékkal, hogy az előző feltételezést közösen megcáfoljuk.

. A kultúrát, derűt, erőt és bátorságot felettébb tisztelő régi görögök az olimpiák megrendezésével legitimizálták az evolúció fő működési törvényét a versenyt. Ez azonban az erő, gyorsaság, ügyesség, ravaszság és nem ritkán a gátlástalanság versenye napjainkig. Nem véletlenül hisz a természetes kiválasztódás törvénye, hogy győz az erősebb, a gyorsabb, a "jobb". Ez egy megérthető megokolható működés, de vajon összhangba hozható a humánummal, szolidaritással a bölcs és etikus emberi magatartással, vagy akár a krisztusi attitűddel? Nekem úgy tűnik, hogy ez inkább a legősibb agyi képletünknek, a gyíkagyunknak a működésével kapcsolatos. Sokkal inkább a „mindig az erősebbik kutya nemez” és az, „aki kapja marja” mentalitásokra vall. Ha viszont ez így van, akkor mire is oly büszke szép fajunk az elvileg Homo Sapiens?  Mik vagyunk mi emberek?

Talán a Krisztusi szeretetről és tisztességről áradozó, ám képmutató, álszent és gyíkagyú főemlősök, netán csúcsragadozók, akik gátlástalanul visszaélnek erejükkel, ravaszságukkal, mások gyengeségével és kiszolgáltatottságával? Vagy esetleg az etikus magatartásra és bölcsességre vágyakozó, értelmes nemes lelkű lények? Nyilván ez is az is. A kérdés csupán hogy melyik felé közelítünk. Hogy van e bennünk őszinte szándék és elhatározás egy etikusabb világ eléréséhez.  

Az ETOSZ  semmiképp sem kívánja eredendő bűnnek kikiáltani a küzdelmet, a versenyt, a sportokat, hanem épp ellenkezőleg ezekből kívánja átemelni a tisztességes versenyszellemet, a politikai, gazdasági és társadalmi éltbe. Tehetjük mindezt úgy is, hogy a verseny izgalmas és serkentő élményéről ne kelljen lemondanunk. Vajon vádolhatók az előbbi vágyak és gondolatok naivitással, vagy a realitást figyelmen kívül hagyó, tehát irreális optimizmussal? 

Sokan gondolják, hogy igen. De miért is? Hisz mi magyarok oly büszke nép vagyunk, csak a jó Isten tudja mi mindenre. Becsületes, igaz, bátor és tehetséges nemzetnek tartjuk magunkat. Tegyünk tehát azért, hogy ez az állítás igaz legyen. Bizonyítsuk be elsősorban önmagunknak, egymásnak, majd másnak és az egész világnak, hogy tényleg van mire büszkének lennünk. Azt, hogy miként, Hankis Elemért idézve, találjuk ki együtt.  Ami egészen biztos, hogy hogyan nem lehet. Nem lehet úgy, hogy hiszünk önmagunkban és eltoljuk az igazságot, és úgy sem, ha hisszük az igazt, de nincs hozzá merszünk. Verseny és „színház az egész világ” és mi valamennyien akarva, akaratlan, kisebb, nagyobb szerepeket választva játékosok vagyunk benne. Verseny és gyakran színjáték folyik a politikai hatalomért és kőkemény gyakran kegyetlen küzdelem az anyagi javakért a pénzért. Ahogy az anyag és az energia egymásba átalakulhatnak, úgy a politikai hatalom és tőke is átkonvertálható.

 Aki azonban úgy véli, hogy a hatalom és a pénz feltétlen gonosz dolog az téved. Ady Endre a pénzt megszemélyesíti és, mint disznó fejű nagyurat ábrázolja. Ady zseniális verseit nem kritizálva, itt is tetten érhető a tévedés. A pénz ugyanis egy nagyszerű találmány, amellyel szép, nemes és emberek által létrehozott értékek átkonvertálhatók egymás képességeinek és szükségleteinek megfelelően mindenki örömére.  Az igazi disznófejű nagyúr nem a pénz, hanem a természetet, más élőlényeket, és az embertársaikat gátlástalanul kihasználó életüket kiszipolyozó morálisan unintelligens emberek.  A politikai hatalmat éppen így helytelen kriminalizálni, hisz teszi ezt ő amúgy is önmagával, önként rendesen.

 A politika is egy kollektív emberi termék, mely lehet jó, ha helyesen él a hatalmával és lehet alávaló, ha visszaél ezzel. A politikumnak és a pénznek sincs önálló természete, csupán a mögöttük álló embereknek és ez az, amin változtatni lehet és muszáj, ha csakugyan jót akarunk önmagunknak és a későbbi generációknak. Aktívan vagy passzívan, de épp úgy mi emberek működtetjük a politikai hatalmat, mint a pénz intézményeit. A politikai hatalom helyes értelmezésben nem más, mint hatni az alomra. Nem csak a mi kutyánk kölykére, hanem az egész társad- alomra. Ezért a politikától való elfordulás csupán sértődött gyermeki magatartáshoz hasonlítható. A társadalmi igazságtalanságok észlelése épp arra kell, hogy predesztináljon bennünket, hogy még inkább odaforduljunk, még inkább kontrolláljuk és még inkább számon kérjük a politika csinálóit. Ez a magatartás pedig az egyéni és társadalmi felnőttség maga. A hatalommal szembeni ellenérzések gyakran jogosak és érthetők, de a politikától történő elhatárolódással csupán a duzzogó gyermek oktondiságát modellezi a társadalom.

 "Látjátuk  feleim, szümtükhel mik vogymunk?"

    „Valami van, de nem az igazi.”

Mi emberek időnkét hajlamosak vagyunk más embertársainkat, főként az úgynevezett "nagy embereket" bölcsnek gondolni. Nagyobb baj azonban ha ezt ki is mondjuk, és még nagyobb ha ebből az apropóból a nevét skandáljuk. A legeslegnagyobb baj viszont, hogy ezt egyesek el is hiszik magukról. Aki ezt megteszi, abban a pillanatban megindul az elbutulás útján. Van, aki létrán fokról fokra, de van, aki csúszdán és gyorsan. Mind a kettőre akad példa bőven. Gondoljunk bele! Csak ő tehet róla? Nem várhatom el senki egyetértését, csupán megfontolásra ajánlom, hogy ne tulajdonítsuk se önmagunknak se másoknak a bölcsesség kövét.

Javaslom helyette, hogy higgyünk az emberi bölcsességben, amely közös konstrukció, és épp ezért kollektív emberi tulajdon. Olyan tulajdon, amely létrehozásában akarva, vagy akaratlanul de mindenki rész vesz. Néha okos gondolatokkal és cselekedetekkel, máskor butaságokkal, de így is úgy is hozzájárulunk a tanulságok létrejöttéhez és ezek helyes értelmezéséhez a bölcsességhez.

 A bölcsesség nem más, mint felismerések olyan konstruktív halmaza melyből közös erőfeszítéssel kigyomláltatott a butaság, gonoszság és hazugság.

 Az egész emberi civilizáció kollektív erőfeszítéseinek terméke és közös tulajdona miáltal nem privilegizálható. Ez még akkor is így van, ha sajnos e köztulajdonból sokaknak a saját vagy mások hibájából, de kevesebb jut. Ahogy léteznek erotikus kapcsolatokban dőzsölő és szexuálisan hátrányos helyzetű emberek, úgy a bölcs gondolatokkal való közösülés is sokaknál problematikus.

A hatalom szerelmesei és az önbizalom hiányától szenvedők egyaránt alultápláltak bölcs gondolatok tekintetében. Ennek valószínű oka, hogy a bölcsesség nem képzelhető el az élet méltóságának priori tisztelete, valamint az értelem, a  jó szándék és a gondolkodás merészségének szimbiózisa nélkül. Ezért a bölcsesség az élet méltóságának tiszteletét a legelső helyre emeli az értékek halmazából, de ugyanolyan fontos az ennek szolgálatába álló értelem, és a mások iránti jó szándék valamint ezek bátor közös megnyilvánulása a morális kurázsi. Nem kell feltétlen géniusznak születni, mert a bölcsességre való hajlam gyakran eléggé rejtve ugyan, de minden ember sajátja, azonban tenni kell azért, hogy ez felszínre kerüljék. Sokan állítják, hogy a sok gondolkodás a tett ellensége. Ez kétségtelenül igaz, ha monomániáinkban megragadva gondolataink körbe körbe járnak.

Helyesebb, ha kilépünk ebből és elgondolkodunk például azon, hogy a gyalázatos tettek és a nagy történelmi világégések előtt, nem kellett volna többet gondolkodnunk?A jövőbeni okosságaink felvirágoztatása érdekében kérek mindenkit, hogy Albert Einsteint idézve "gondolkodjunk bátran és sokat, hogy lehessenek világos pillanataink".

 

 A világraszóló és a világnak szóló találmány  

 

Valamikor réges rég

  Nem tudni pontosan, hogy ki által mikor és hol, de egyszer az emberiség létezésének hajnalán fellobbant az első tűz, melyet nem a villám, vulkán vagy öngyulladás keltett, hanem maga az ember. Valószínűleg a tűzgyújtás módszere és eszköze volt az addigi legnagyobb jelentőségű találmány. Az óta megszámlálhatatlan mennyiségű zseniális találmányt és felfedezést produkált az emberi civilizáció melyek többsége nem jöhetett volna létre a tűzgyújtás tudománya nélkül. Sokan gondolkodtak azon, és vitatkoznak is egymással, hogy az emberi elme mely találmányai a leghasznosabbak, vagy melyek gyorsították fel leginkább az emberi civilizáció fejlődésének ütemét. A tűzcsiholás prioritásában általában nagyfokú konszenzus van, de igen sokan voksolnak a kerékre, gőzgépre, nyomtatásra, vagy éppen az elektromosság és a maghasadás törvényeinek felfedezésére. Nyilvánvaló hogy a fentiek és mellettük a szinte megszámlálhatatlanul sok találmány jelentőségét nem volna helyes elvitatni. Nagyon kevesen gondolnak azonban egy a tudatos tűzhasználattal minimum egyenértékű találmányra, ami azzal gyakorlatilag egyidős és éppen annyira az adaptáció és a fejlődés feltételeként értékelhető.

   Képzeljük el amint valamikor réges régen eleink ott ültek az általuk gyújtott tábortűz körül a saját és tán egymás pecsenyéjét is sütögetve. Miközben melegszenek és puhítják a húst, arról beszélgetnek, hogy milyen jó a tűz védelme a ragadozókkal és a hideggel szemben. Beszélgetés közben a tűz fényénél időnként egymás arcába néznek és tárgyakat, élelmet, sőt gondolatokat is cserélnek. Aktuális nehézségekről, örömökről és valószínűleg az emberi természetből adódó problémákról is. A tűz fényénél azonban egymás tekintetét megpillantva, nem mindig szépet és jót érzékeltek. Az elbirtoklás, a megszerzés vágya, a megtévesztés és önzés, mint túlélési ösztön valamint kényszer akkoriban sem volt az emberektől idegen. Valakiben egészen biztos, de még valószínűbb tehát, hogy sokakban okkal felmerült egy nagyon fontos kérdés. A tűz megvéd ugyan a hidegtől és a ragadozóktól, de egymástól a többi ember és a saját magunk önzésétől, kapzsiságától, hitványságától mi védhet meg bennünket? Erre a kérdésre adott adekvát válaszként születhetett meg, és indulhatott el egy olyan magatartásbeli szabályrendszer megalkotása melyet jó ideje morálnak, tisztességnek, etikának vagy különböző szakmákként hivatásokként cizellálva manapság etikai kódexnek nevezünk. 

   Eleink, vélhetően nem azért, mert a miénktől szebb lelkük volt, hanem praktikus okból az egyéni és a közösség biztonsága érdekében nem tehettek mást, mint feltalálták a tisztességet. Egyetértésre jutottak számtalan kérdésben, hogy mi az, amit szabad, mit nem, és mit kötelező megtenni egyik embernek a másikkal adott helyzetekben. A vallásos emberektől ezt kéri számon a Jóisten, az ateistától pedig a lelkiismeret, ha csak nem pszichopata az illető. Egy olyan felfedezésről, találmányról van szó, melynek jelentőségét nem lehet eltúlozni. Ennek teljes hiányában ugyanis, az emberi civilizáció a zéró és mínusz összegű játszmák eredményeként felemésztve önmagát, életterét és a bioszférát már rég a semmibe hullott volna.  Ha valaki túlzónak találná és kétségei támadnának e találmány fontosságát illetően, akkor gondoljon bele, hogy vajon milyen találmány menthette volna meg azokat az embereket, akik a két ledobott atombombának, kollektív aljas őrületeknek, világháborúknak, holokausztnak és más népirtásoknak lettek az áldozatai?

   Sok méreg ellen létezik ellenméreg és sok betegség ellen is vannak gyógyszereink, de az atombomba és a többi tömegpusztító fegyver, az aljasság, a félresöpörtek, mellőzöttek nyomora vagy az elkeseredett és fanatikus terrorizmus ellen miféle csuda találmány védhet meg bennünket?   Ellen atombombát készíthetünk, de ezek sem képesek védeni, csupán fenyegetni és pusztítani tudnak. Egyetlen egy valódi prevenció és elixír létezik ezek ellen, ami nem más, mint az értelem és a jó szándék közös és egymást kontrolláló működéséből származó ősrégi csudálatos találmány a tisztesség.

 A politikai, gazdasági, népszerűségi, vagy kapcsolati tőke dúskálásában és abúzusában kéjelgő emberek infantilizmusát jelenti annak a felismerésnek a hiánya, hogy egy tisztességtelen világban senki nincs biztonságban. Van restanciája azonban mindenkinek, aki a homo sapiens címére pályázik, vagy azt megközelíteni kívánja. A tisztességes világot, ugyanis nem elég vágyni, de akarni és tenni kell, méghozzá gondosan és szépen, csak nem olyan lassan, ahogy a csillag megy az égen. Arról a tisztességről van szó, ami nem csupán szándék, nem csak lelki szépelgés, nem önsanyargató önzetlenség, hanem állhatatos és jó kedélyű, optimista cselekvés is egyben. Nem a morálnak kultúránként és korszakonként egymástól különböző, de merev, kőbevésett képződményeiről beszélek. A morális gondolkodásról, az etikáról, a tisztesség tudományáról van szó, amely ha kell, naponta megkérdezi önmagától, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Nem kell tehát újra feltalálnunk a tisztességet, mert ezt elődeink már megtették. Önmagunkat kell feltalálnunk, hogy miként tehessünk ennek eleget. Ennek gyakorlását, a tisztességes szándéknak, gesztusoknak és tetteknek kivitelezését nem csupán a másik emberért fontos megtennünk, hanem azért is hogy legyen valami jót is visszakapnunk.  Éppen ideje elhatározni, hogy újra meg újra felkutatjuk és rátalálunk erre a történelem viharaiban, vagy éppen az unalmas hétköznapokban gyakran elfeledett vagy félrelökött ősrégi, de zseniális találmányra.

 

                                                             Az Etikai Olimpia Szövetség céljai

 

1. A szociáldarwinizmus érzékelhető erősödése miatt az ETOSZ gondolatrendszerének egyik vezérmotívuma a látszólag antagonisztikusan, egymásnak feszülő verseny és  szolidaritás ellentéteinek feloldása köré szerveződik. Erre a gondolati vázra szeretnénk valódi élő, lüktető ideg és izomszöveteket felhordani az értelem és a jó szándék közös eszközeivel.  

2.  Célunk, hogy a tisztesség fogalma az elvont szférák polcairól leemelve, az etikának kollektíven művelt köznapi tudományává váljék. Az IQ és EQ pozitív szövődményének, az etikus emberi magatartásnak, azaz a morális intelligenciának, röviden MQ-nak létezését és fontosságát felfedjük, a fejlesztését és effektív gyakorlását pedig köznapi gyakorlattá tegyük.

3. Fontosnak tartjuk a versenyt, mert ez motiválja a teljesítményt és a kreativitást. Alapvető változás szükséges azonban a versenyfelfogásban, miszerint nem a másik ember leküzdése, hanem a kitűzött cél elérése válik fontossá. Ilyen megközelítésben pedig a versenytársakat nem ellenfélnek és főként nem ellenségnek, hanem olyan társnak tekintjük, akik segítik a jobb teljesítmény elérését.

3. Egy olyan karakterisztikájú olimpia életre hívását kezdeményezzük, ahol versenyszámok nem az erő, a gyorsaság vagy ügyesség, hanem az ember etikai teljesítményének, a tisztességnek egyéni és kollektív kategóriáiból állnak.

Egy olimpiai bajnokságot megnyerni, rendelkezzen az illető bármily született tehetséggel is, csak is kitartó becsületes munkával lehetséges. Ezért abban bízunk, hogy tisztesség, becsület és fair play dolgában jó helyen kopogtatunk, ha olimpikonokhoz fordulunk a gondolat népszerűsítése érdekében.

 4.  A karizma helye nem a kar izma ezért nem az erőszakos, hanem az okos kéz politikáját díjazzuk a társadalom kézi vezérlését és manipulálását pedig elutasítjuk és nem tűrjük. Kijelentjük továbbá, hogy legyen bármekkora is a bicepszünk, agresszió, utcakő dobálás, kuka gyújtogatás helyett az értelem parazsát kívánjuk lángra lobbantani a jog és kreativitás eszközeivel.

 5. Fontosnak tartjuk a kollektív értelem és jóindulat együttműködéséből származó olyan cselekvési mezőnek a kialakítását mely a kritikákat nem szorongással, hanem intellektuális izgalommal és köszönettel fogadja. A gondolkodás priori cselekvésnek tartjuk, mely lehetővé teszi az értékes célok, tettek, cselekvések létrejöttét, ám ez utóbbiak nélkül a legértékesebb gondolatok is szellemi exhibicionizmussá silányulnak. Említett megfontolások tehát az elgondolást megvalósító hazai tömegbázis létrehozását és ezekhez kapcsolódó, témákra bontott szellemi műhelyek (Moraliza és Műhely) kialakítását teszik szükségessé. Ezek segítségével kívánunk további fontossá váló célokat és cselekvési programokat megfogalmazni és megvalósítani közösen. 

   Akiknek az ETOSZ céljairól csupán a búsképű lovag és a szélmalomharc jut az eszükbe, lehetnek jók és okosak is, de bátorságuk vagy fantáziájuk egyértelműen sántít. Képzeljünk el, egy olyan világot ahol mi büszke magyarok okkal vagyunk azok, mert valóban igazság és szabadságszerető nyitott nép vagyunk. Olyanok kiket nem csupán anyagi vagy dicsőség utáni nyereségvágy, hanem főként éhe a szépnek, a jónak és az értelemnek hajt. Akik nem kivagyiságra, vélt genetikai gőgre, hanem kreativitásukra és etikus létezésükre büszkék. Mivel van eszünk és szívünk, nincs rá ok sem magyarázat, hogy miért ne teremthetnénk egy tisztességes szigetet, egy jobb Magyarországot magyar okból, másokkal és magyarokkal, e hazugságokkal és szenvedésekkel terhelt világban. Ez a munka, azonban ha hiszünk Ady Endrének rengeteg rejtélyt, izgalmat valamint szép hasznos emberi kalandok lehetőségét rejti magában.

Szerinte ugyanis, megéri a világ, „Ha az ember marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabad lelkű diák.” 

Akik a célokat illetően rendelkeznek hasonló vágyakkal, hittel, szándékkal és akarattal azokat kérjük, hogy segítsenek egy szép és rendkívül fontos emberi felépítménynek a tisztesség tudományának tökéletesítésében, terajtad is múlik jeligére. Ha hisszük, hogy megéri a világ akkor mi büszke magyarok, hölgyek, férfiak,,szerények és macsók tegyünk róla, hogy valaha  megérdemelten elmondhassuk, Jó mulatság férfimunka volt.

Tisztelettel és felebaráti szeretettel mindenki segítségét várjuk ki nem rest, sem gyáva megérteni az érthetőt. Akik felismerik a kognitív és érzelmi intelligencia szimbiózisából származó morális intelligencia lényegét valamint megértik fontosságát és hiányának drámai következményeit, azokat kérjük, hogy másokat is segítsenek ezek felismeréséhez.

Ja - és hoppá! Ne "csak az jöjjön, aki bírja, és tudja, hogy végig csinálja", hanem jöjjenek a kishitűek, a kisebbrendűségi érzéssel rendelkezők is. Ha tesznek valami szépet vagy hasznosat, akkor érezni fogják, hogy nincsenek egyedül, és majd megnő az önbizalmuk sőt a hitük is. Meggyőződésem, hogy mindenkiben van némi géniuszi szikra, és ha lassan, nehezen találjuk hát, sebaj hisz minden jó ember fontos, és mindenkinek lehetnek ragyogó ötletei. .

    Hajrá igaz hitű keresztény, zsidó, muzulmán és ateista honfitársaink!

        Hajrá Magyarország! 

        Hajrá magyarok!

                                            Felebaráti tisztelettel  Dselits Ferenc hivatásos kékmadarász

 

 

 

 

 

GONDOLATOK A MORÁLIS INTELLIGENCIÁRÓL

 

Afelől senkinek nem lehetnek kétségei, hogy az embernek a többi élőlénnyel szembeni (baktériumokat, vírusokat és a parazitákat leszámítva) korlátlan hatalmát az intelligenciájának köszönheti. A felől sem, hogy az IQ a logikus problémamegoldó gondolkodásért, az EQ az érzelmeknek jól érzékelhető kifejezéséért, valamint mások érzelmeinek helyes dekódolásáért felelős.  Mind a kettőről és bizonyos kutatások tükrében, főként az utóbbiról (EQ) kijelenthető hogy létezésük az ember egyéni sikereinek záloga. Előbbiek okán azonban felmerül az a jogos kérdés, hogy miként lehetséges az, hogy egy adott társadalommal, mint a miénk is miként történhet meg, hogy mégsem elég sikeres, noha tagjainak többsége amúgy jól el van látva "színes állománnyal", IQ-val és EQ-val is rendesen. Erre a kérdésre keresem a választ a morális intelligencia (MQ) azaz a tisztesség tudásának, tudományának fikciójával és sajnálatos módon az alulműködéséből származó drámai következmények tanulságainak elemzésével.  

Az erkölcsi törvények, és az erkölcsi intelligencia immanens természete között lényeges különbség van és a következőképpen ragadható meg. Az előbbi mintegy kőbe vésve magán viseli saját kultúrájának jegyeit és belé égett történelmét miáltal lassan és nehézkesen képes a változásra. A gondolkodó morál viszont univerzális emberi vágyakat, értékeket adaptál és tesz kompatibilissé a változó társadalmi és kultúrális viszonyokhoz. A társadalom jelenlegi megosztottsága, árulók, belső ellenségek keresése, találása, létrehozása analóg a biológiai immunitással mely azonban időnként átcsaphat téves azaz kóros autóimmunitásba.

A társadalom autoimmun folyamatainak megállítására és a társadalom méregtelenítésére, úgy a kultúra képviselőinek, mint a politikának és médiáknak sokkal több és tudatosabb figyelmet, energiát kellene fordítaniuk. A tudományokról tudni lehet, hogy konzekvenciát preferáló habitusuk következtében azt tekintik objektíve létezőnek, amit vegyelemezni vagy mérni tudnak. A morális intelligencia kapcsán is nyilván megfogalmazható a mérhetőség kérdése.  Az a meggyőződésem, hogy miként a kreativitás, műveltség vagy empatikus képesség mérésére ki lehetett dolgozni technikákat, a találékony pszichológiának ez sem okozhat gondot.  Azt is gondolom, azonban hogy úgy az IQ, mint az EQ esetében, amit mérünk, és amit szeretnénk, nem teljesen azonos.

Az is megfogalmazható hogy az említett intelligenciák akkor is léteztek, amikor még nem alkottunk fogalmakat róluk, hisz éppen ezek segítségével definiálódtak. A morális intelligencia létezése, és deficitje is független attól, hogy tudomásunk van e róla vagy sem. Azonban valamely fontosnak vélt fogalomra való odafigyelés, tudatosság mindenképpen erősíti, a fogalomnak egyénekre, és társadalomra gyakorolt kedvező hatásait. Miért lenne ez másként a morális intelligenciával melynek szerepe a társadalmak sikertörténetében ugyanaz, mint az érzelmi intelligenciának az egyéni sikerekre.  

Néhány kísérlet a morális intelligencia definiálására .

  Az MQ, mint oltóanyag a kultúrákon, hovatartozásokon átívelő és ezeket összekötő, a természettel és az emberi természettel szemben szövetbarát rációnak és pozitív emócióknak, szinergikus komponenseit tartalmazza.

Olyan képességek, tudások halmaza, amelyek birtokában képesek vagyunk, emberi létezésünkből fakadó lehetőségeink, és kötelességeink arányának, minőségének és mennyiségének helyes, mások számára is méltányolható, racionális értelmezésére, és ennek megfelelő, tudatos cselekvésre.

A sokrétegű, és bonyolultan összetett egyéni és társadalmi birtokviszonyok halmazában való, úgy az Egyén, mind a Többiek számára a fenntartható fejlődést biztosító, tudatosan szorgalmazott és manifesztált eligazodási képesség és viszonyulás.

Úgy az Én tehát sajátmagunk  és a Mi, mint az Ő, az Ők, azaz a Mások szemszögéből is méltányolható, érzékelhető és megérthető elvárásainknak, a kötelességeinkkel való harmóniájára törekvés eredménye.

Az egymást kölcsönösen kiegészítő, lokális és globális tisztességkategóriák társadalmilag szükségszerű szimbiózisának felismerése, valamint alkalmazása az egyéneknek, közösségeknek egymáshoz, a társadalomhoz és magához a természethez fűződő viszonyiban.

A jó szándékú értelem és a pozitív érzelmek interakciójából keletkező szellemi szövedék, amely a tisztességnek nemcsak az esztétikumát érzékeli, hanem a hosszú távú praktikumát és szükségszerűségét is átlátja, megérti és működteti.

  Ma én segítek másnak, mert átélem a baját, és érzem, hogy szüksége van rám (EQ) és mert a ráció (IQ) is azt mondja, hogy holnap akár én kerülhetek bajba, és én leszek más. Ez az egyszerű viszonyulás máshoz valamint önmagunkhoz nemcsak jól példázza, hogy az érzelmek és a racionalitás nem kontra indikálják egymást, hanem egyben a morális intelligenciának lényegére, esztétikus praktikumára is rávilágít. Az MQ funkciójának megfelelően erősíti a társadalmi immunitást az uszító, embertelen ideológiákkal szemben. Éppen úgy, ahogy az egyéni és csoportegoizmusokkal, és a xenofóbiába bebábozódott etnocentrikus-szindrómával szemben is.

Allergiás hatást csak a társadalmi problémákat konzerválni és gerjeszteni kívánó játszmabetegeknél okoz, a társadalom többségére nézve azonban vitális hatású. A közbeszédben és vélekedésben gyakran támadják, vagy degradálják a filozófiát. Az a meggyőződésem, önmagamból és tapasztalataimból is kiindulva, hogy az „átlagembereknek” is van filozófiájuk, de ezek a szellemi magaslatoktól és mélységektől gyakran távol eső praktikus szerkezetű filozófiák, melyekben joggal fogalmazódik meg némi igény a társadalmi hasznosságra. Ezt az igényt a Kalmár Zoltán filozófus szintén megfogalmazza. Meggyőződésem, hogy a társadalom morális intelligenciája, éppúgy, mint más fontos emberi értékek, tulajdonképpen származtatott kategória, és a fent említett két alapérték pozitív szövedéke. Az is nyilvánvaló, hogy az ember és az emberi társadalom, természetükből adódóan saját a maguk, valamint mások gondolatai és érzelmei által folyamatosan ok-okozati, azaz fertőző és fertőzött viszonyban léteznek. Ahogy a veszettségre, úgy ha már létrejött, a társadalmi megveszekedettségre sincs megnyugtató terápia.

Lehetőségként marad tehát a prevenció. Ami az intellektuális, érzelmi és morális egészségmegőrzés érdekében a szellemi elit hiteles példamutatása, a létfontosságú értékek permanens társadalmi infúziója.

 

 EMBERI MILIŐK

(ÉN, TE, Ő, MI, TI, ŐK)

  A társadalomtudományok óvó, védő, méltányosság-teremtő funkciója szomorúan gyenge hatásfokkal érvényesül, aminek egyik lényeges oka, hogy a szerepükhöz nem illő szerénységgel, s visszafogottsággal artikulálják, saját, el nem vitatható fontosságukat. Amikor például a szociális munkások önérdek-érvényesítésének fogyatékosságairól, beszélünk akkor egyben a társadalom igen jelentős részének, érdekérvényesítésének, esélyeinek hiányát is megfogalmazzuk.

  Az általános és középszintű tanulmányok elvégzése után az embereknek csak egy kis része kerül meghitt és gyümölcsöző kapcsolatba a fizika, kémia, biológia tudományával. Ennek ellenére nagyon helyesen mégis fontosnak tartjuk, ezeknek oktatását. Nem mindenki készül orvosnak, fizikusnak… stb., de mindenki társadalmi lénynek készül. Nincs értelmes és elfogadható magyarázat arra, hogy miért nem jelenik meg a kötelező oktatásban tananyagként azoknak a sajnos sokadiknak és mellőzhetőnek tartott ismereteknek érthetően fontos halmaza, aminek eredményeként talán gyümölcsözőbb kapcsolat jöhet létre egyén és társadalom, csoportok és kultúrák között. Az emberek világának a legfontosabb produktuma, maga az emberiesség a humánum és ennek védelme, továbbfejlesztése egy izgalmas, szép, érdekes és legalább annyira férfias, mint amennyire nőies feladat. Félni a sötétben másoktól, esetleg önmagunktól, nem túl felnőttes dolog, de attól nem válik felnőtté senki, hogy „bátran” letagadja félelmeit és bagatellizálja azok okát.

  A félelem azonban nem kellemes dolog és remélhetőleg létezik társadalmi egyetértés abban, hogy a félelmeket, az egyéni és kollektív önbecsapásokkal nem, csakis ember és önismerettel, játszmamentes, értelmes stratégiákkal, tettekkel és bátorsággal lehet eliminálni. Az MQ-rázsi tehát a szellem szabadsága és bátorsága mely segíti a morális dogmák revízióját, továbbá annak felismerését, hogy bizonyos fogalmakat szélesebb társadalmi kontextusba helyezve kell értelmezni. Ez a képesség lehetővé teszi annak felismerését is, hogy a tolerancia nem mindig üdvözít, mert vannak dolgok, amiket nem lehet, nem szabad tolerálnunk.

 Adrenalin függők figyelmébe

  A legek hajszolásának világában ékünk ezért az ETOSZ a fölnőttek és a fölnőni vágyók részvételét várja egy szép és izgalmas emberi kaland megvalósítása érdekében a merészséget igénylő kihívásokat és kalandokat kereső, adrenalin függő felebarátjainknak is ajánlva. Ennek a kalandnak, nem utolsó sorban szellemi izgalmának lényege pedig önmagunk és a világ működésének megértése és a helyes változtatás lehetőségeinek megtalálása. 

Hankis Elemérnek van egy nagyszerű szép és tisztességes vágya, miszerint közösen nekünk értelmes sokaságnak kell kitalálni egy jobb Magyarországot. Hankis Elemér vágyaiban az a rendkívül hiteles és emberi, hogy nem hiszi magáénak a bölcsek kövét, mint ahogy ezt sok kikiáltott vagy önjelölt vezéregyéniség teszi. Sokan szeretik és nagyra értékelik és vannak, akik nem. Ettől azonban még ők is lehetnek jó és okos emberek. Aki viszont ezt a szándékát nem értékeli, az nem lehet sem jó, sem okos és főként nem lehet igaz ember s ez által igaz magyar és igaz hazafi bármennyire is döngeti a mellét. A világnak így nekünk, magyaroknak sem bölcs vezérekre, hanem a bölcsesség vezérelveinek érvényesítésére és ezt képviselő okos vezetőkre van szükségünk. Ne bölcs vezérek, hanem a bölcsesség maga vezérelje cselekedeteinket. Az igazi nagyfőnök, ott kell, hogy legyen mellkasunk és a koponyacsontunk mögött. Az helyett pedig, hogy jóságos és bölcs messiásokra várakozunk, tegyük össze, amink van fejben és szívben egyaránt. Hankis Elemérnek igaza van. Ki kell, hogy találjunk egy jobb Magyarországot, sőt egy jobb világot is. Teremtsünk egy gondolatokban, kreativitásban dúskáló világot a jelenlegi indulatokban dagonyázó helyett.

1. Miért hatékonyabb kovásza az összetartozásnak a valaki vagy valakik iránti gyűlölet, mint a szeretet és szolidaritás pozitív összjátéka?

2. Mit lehet és érdemes tenni a gyűlöletbeszéd eszkalálódása ellen?

3. Törvényszerű e, hogy a hatalom deformálja a személyiséget?

4. Rendelkezik e minden ember hatalommal, vagy csak a „szerencsések és kiválasztottak”privilégiuma?

5. Mik lehetnek egy társadalom fölnőtt-korúságát igazoló, és mik az infantilizmusát jelző tulajdonságainak indikátorai?

Szólj hozzá!

Címkék: MQ ETOSZ Etikai Olimpiai Szövetség Morális intelligencia

Vitaindító I.

2013.09.30. 18:44 :: Humanias Feri

Moraliza és Műhely

    Vitaindító I.                     

                                            Shit is the world, but there are flowers on the top. 
                                                      
      ( Ismeretlen szerző tollából)

    A címként használt angol mondat magyarra lefordítva nagyjából a következő.

   Bélsár a világ, ám a felszinén nő a virág.

 Ha elfogadjuk munkahipotézisként az előző nem túlságosan optimista állítást, akkor tovább rontja a helyzetet, hogy penészvirágok is léteznek valamint fészekrakókon kívül féceszlakó jómadarak is vannak nem kevesen.  Sokan ismerik azt a kínai közmondást, hogy az vagy, amit megeszel.  Nem kizárt, hogy említett szerző végiggondolta, hogy mivé is lesz az elfogyasztott táplálék. Szerintem az állításnak lehet esetenként némi igazságtartalma,de semmiképp sem általánosítható. Sokkal igazabbnak vélem azt az állítást, hogy az vagy, amit megteszel. Hitelesen ugyanis csak úgy definiálhatjuk önmagunk lényegéi értékét, hogy megvizsgáljuk mit tettünk, mit teszünk és mit szándékozunk tenni másokért és önmagunkért.

  Az enni és tenni szavak közt mindössze egy betű a különbség. Éppen úgy mint a sokunknak kedves régi bölcselet a „kogitó ergó sum” magyarul (gondolkodom, tehát vagyok) és a debreceni diákok szellemes szójátéka között, ahol a kogitó szóból  kihagyják a g betűt, ahogy a magyar gondolkodom szavunkból  is. Az evés és a salak evakuálása, ha csak nem reked meg a vágy szintjén, akkor mindenképpen tevőleges. A tevés vagy cselekvés is nagyon evőleges, ha valaki professzionálisan a zabálásra koncentrál, gondoljunk csak a legalább annyira ostoba, mint amennyire népszerű „Felfalom Amerikát c. filmsorozatra. Ha pedig valaki nem látta volna, akkor jusson eszébe a hasonló színvonalú mondás miszerint, „ az a tiéd amit megeszel” vagy másként magadévá teszel. Legtöbbször igazolódni látszik Bertold Brecht és a tapasztalat által is alátámasztott filozófia,  hogy „Előbb  a has jön aztán a morál.” Üres bendővel tán a dán királyfi híres mondata is úgy hangzott volna, hogy enni vagy nem enni ez itt a kérdés. Éhes hassal, mint azt tudjuk inkább az evésre, mint moralizálásra akad késztetésünk.  Sajnos megtömött pocakkal viszont legtöbbször érdektelenné lesz és lelkileg is lustává válik az ember. Restellni kéne ezt, mert a sok éhes száj létezése leginkább épp a kollektív etikai érzék működésének, hiányából, a lelki restségből  fakad. Sokan gondolják és főként férfiak, hogy moralizálni az unatkozó úri kisasszonyok dolga, holott ez minden értelmes ember kötelessége. 

  Lehet tehát evőlegesen tenni és tevőlegesen enni, az elvtelen hedonizmus oltárán, de olyat, hogy valaki kogitálva koitál vagy koitálva kogitál még nem látott a világ.  Természetesen mind a két egy időben nem működtethető cselekvés fontos és tiszteletre méltó. Az egyik a biológiai, a másik a szellemi fennmaradást szolgálja és jó esetben mindegyik örömérzéssel jár. Remélhetőleg nem okozna össznépi impotenciát, mit jókora túlzással mondhatnánk, hogy bűnös minden ondolat, mit nem előz meg gondolat a gyermekeink jövőjéről.

 A „gondolkodom, tehát vagyok” mint egyszerű és nagyszerű következtetés egyszerre hirdeti a gondolkodás szépségét, fontosságát és izgalmát. A gondolkodás is cselekvés méghozzá priori, de mint lélektani cselekvés csupán megágyazója a fontos tetteknek így minden nagyszerűsége ellenére önmagában csak szellemi önkielégítésnek számít. Nem várhatjuk el egymástól, hogy mindenben egyformán gondolkodjunk, de nem is lenne szerencsés, hisz épp a sokféle problémamegoldó gondolkodás, a segítő kritikák és ötletek jelentik a kreativitás motorját, lelkét. A közös célok amik igazán fontosak, no és az a szándék hogy a helyes ösvényekre közösen kutatva leljük.

                                                                  

 

ETHOSZ   ÉS    ETOSZ

    

  "A múlt század tudománya sikeresen szétszedte az embert jöhetne már valaki aki össze is tudja rakni."                                                                                 

Karinthy

Ne várjunk hát senkire, fogjunk hozzá septibe!

A szociáldarwinizmus újra támad

   Az emberek többségének tudatában ai populáció markáns szétválasztása erősekre és gyengékre mindig is jelen volt civilizációnk történetében. A legkezdetlegesebb társadalmaktól a gyakran emlegetett Taigetoszi szemléleten és a szellemi felvilágosodás korszakain át napjainkig igen sok ember világlátásának jellemző momentuma. Magától értetődő az is, hogy majd minden ember az erősek táborába vágyik és kíván tartozni. Ennek egyik oka az ösztönös és tudatos biztonságra való törekvés, a másik a félelem és az erő bűvölete maga, amely mintegy hipnotizálja a társadalmak infantilis tömegeit. Az erőhöz, különböző megnyilvánulásaihoz való vonzódás generálisan emberi és mindkét nemre igaz. Amíg azonban a férfiak azonosulni, addig a hölgyek inkább közösülni kívánnak az erővel. Nem az a baj hogy így vagy úgy vonzódunk az erőhöz, hisz erőre mindenkinek szüksége van. A probléma sokkal inkább az, hogy a különböző minőségű erővektorok kínálatából gyakran rosszak a választásaink.

 Hiba az is, hogy az erőt sokan összetévesztik az erőszakossággal és a gátlástalansággal. Az ethosz, a humánum és a szeretet erővektorai mögé csak kevesen állnak, mert gyengécskének vagy álságosnak érzik ezeknek társadalmi megnyilvánulásait miáltal valóban azok is maradnak.

A tisztesség magánya

  Sokak szemében úgy tűnhet, hogy tisztességet túl kevesen tartják fontosnak és vonzónak. Meggyőződésem, hogy az igazi ok a pozitív érzelmi és etikai értékek látenciájában keresendő. Emiatt az elrejtettség  miatt legtöbben félnek szembe kerülni a sokkal demonstratívabb zsigeri hitványságoknak agresszív képviselőivel. A gyávaság, hárítás és a közöny társadalmi komplexe tehát ok és okozat is egyben melynek eredője és eredménye az a világ, amelyben élünk. A látencia azonban nem azonos a hiánnyal ezért az "egyéni tisztesség magányossága" csupán sokak által és mélyen átélt pesszimista képzet, oka pedig nem a ritkaságában hanem elszigetelődésében, a rossz kommunikációban keresendő.

Az igazi veszélyt nem az abberált  gonoszak jelentik, hisz ők kevesen vannak, hanem a társadalmi közöny, gyávaság és kényelem, ami szabad terepet biztosít számukra. Valaki nemrég azt mondta, hogy "mindenki annyit ér, amennyije van". A jóhiszeműség kedvéért tételezzük fel, hogy az illető nem úgy gondolta, ahogy  legtöbben ezt értelmeztük. Olyan otromba ostobaságot és érzéketlenséget nem volna szép feltételeznünk róla, hogy az anyagi javakra gondolt. Ha bárki az anyagi javakból következtet az ember minőségére, azt küldjük el jó messzire, bármilyen ékesszólással súgja is a fülünkbe. Ha azonban az elhíresült szólás szerzője a szellemi és lelki javakra gondolt, akkor ebben az értelemben teljesen igaza van. Mindenki annyit ér, amennyije van a mások iránti jó szándékból, és ennek kivitelezéséhez szükséges készségekből és képességekből. Teljesen egyetértek vele.

  Sokakkal egyet gondolok, amikor azt állítom, hogy napjainkban az embereket nyertesekre és örök vesztesekre, lúzerekre felosztó gondolkodásmód intenzitása és térnyerése fokozódni látszik. Ugyanígy a társadalmi státusuk, helyzetük, vélt vagy valódi képességeik és nem utolsó sorban etnikai hovatartozásuk okán („über és unter fajok”) alacsonyabb vagy magasabb rendűnek ítélt bélyegek attitűdformáló hatásainak szétterjedése is érzékelhető.

Bár Bogár úr ember és nem ízeltlábú mégis kényszert érzek, hogy ízekre szedjem embertelen és ostoba téveszméit.. Említett úr ugyanis krokodil könnyeket hullajtva, a nem is tudom, melyik ujjamat harapjam meg c. hazug érzelmi viszonyulást színlelve, nem állít mást, mint, hogy hulljon a férgese. A társadalom jobb helyzetben lévő csoportjainak érdekére hivatkozik és pálcát tör a leginkább elesett emberek tömegének sorsa fölött. Ez a magatartás egyre inkább generalizálódni látszik. Említett urat helytelen volna gonosznak vagy idiótának tartani, hisz tanult ember lévén mond ő szépeket és tán okosakat is. A magyarországi szegénység problematikájával kapcsolatos kijelentései, viszont embertelenül ostobák és ostobán embertelenek. Az őszinte együttérzés pózában szenvelegve, alapvetően Taigetoszi elveket vall. Teszi ezt és megfeledkezik arról, hogy sokak köztudatában féregnek számítanak a bogarak is.

   A szegénység nem bűn?

  Bogár úr amikor kijelentéseivel lemond az magyar honfitársainknak egyharmadáról, akkor az egész segítő hivatással együtt több, mint három millió magyar embert is leköp. Egyetlen tisztességes embert leköpni is nagy bűn, hát még egy politikai és gazdasági hatalmaknak kiszolgáltatott tömeget. Ennek ellenére döbbenetes módon alig érzékelhető társadalmi és szakmai düh vagy eltélő felháborodás. Lehetséges, hogy nem csak ő van megháborodva? Kissé szomorúan látom egy számomra szimpatikus csoportnak (A Város Mindenké) a gondolati és verbális slendriánságát. A transzparensükre festett üzenetükkel szemben ugyanis meggyőződésem, hogy a szegénység bűn méghozzá nem kicsi hanem oltári nagy bűn csak éppen nem a szegényeké.  Ugyan ez a helyzet a hajléktalansággal és a munkanélküliséggel is. Mindhárom esetben leges, leges, legtöbbször nem a keresztjüket hátukon cipelők tehetők felelőssé. A szociális hivatás és szakma képviselői is átmeneti morális vakságban szenvednek és súlyos stilisztikai hibát követnek el amikor amikor kiejtik szájukon a hajléktalan szót a hajléktalan ember, emberek helyett.

Ha valakinek, akkor nekünk szociális munkásoknak tudnunk kell mit jelent a hajléktalanság stigmája és, hogy nem csak a kimondott szónak, hanem a kimondatlan ám fontos szavaink hiányának is ereje, hatása van.

  A szociáldarwinizmus szerint a modern állam feladata nem a gyengébbek segítése, hanem az „értékesebb társadalmi csoportok”erősítése. Ezek az embertelen, ostoba és áltudományos tézisek valamint a Taigetoszi elvek és a fajelméletek azonban nem férnek össze a humánummal, az értelemmel, de legfőképpen a tisztességgel nem. Ha megkérdeznénk Magyarország lakosságát, hogy szeretne-e a kiszolgáltatottakkal, gyengébbekkel szemben szolidárisabb, tisztességesebb, biztonságosabb és kevésbé korrupt, vagy hazugságokkal terhelt országban élni biztosra vehető, hogy a többség igennel felelne. Már csak azért is, mert a probléma egyre inkább a többség húsába vág. A százalékban nem megállapítható törpe kisebbség számára pedig, akik haszonélvezői az említett viszonyoknak nem is érdemes feltenni a kérdést hisz álláspontjuk logikailag érthető.

                                  

Mindenható Qvuótienseink és Fogyatékosságaink (IQ, EQ, MQ)

  

Halló, Itt Hjúszton

  Az alcím egy nem fele-, hanem egészen és igaz barátom emlékére utal. Ferenczy István azaz Sztiwi a nagyszívű, becenevén Pityesz nemrégiben dühítő módon és minden előzetes egyeztetés nélkül randevúzott a kaszással. 

Halló, itt hjúszton - szokta mondani a telefonba, valahányszor felhívtam.

Csillagporból keletkezett porszemnyi, tökéletlen és sérülékeny univerzum volt, mint mi hétmilliárdan egy galaktikus méretekben aprócska Föld nevű űrállomáson.

 Ezen a csodálatos bolygón együtt száguldott velünk a nagyszerűnek vélt álmaink, vágyaink felé az időnek, a térnek, valamint az anyag és energia végtelen tengerében. Ahogy a világegyetem gigantikus rendszerei, mi sem tudjuk, hogy mi okból és miért jöttünk létre és mikor fogunk kihunyni, hogy ismét csillagporrá változzunk vissza. Nem tudjuk, és nem tudhatjuk, mert értelmünk véges és tudásunk a mindenségről fogyatékos. A fogyatékosság tehát az ember immanens része, ezért róla nem leválasztható, ám javítani rajta dolgunk és feladatunk.

  Általában ha a fogyatékosságról beszélünk, majd' mindenki az értelmi fogyatékosságra vagy valamilyen fizikai, anatómiai hiányra, esetleg alulműködésre gondol. Ha jobban szemügyre vesszük a kérdést, rá kell döbbennünk, hogy vannak más fogyatékosságok is, melyek lényegesen több embert érintenek és hatásukban rendkívül meghatározók az emberi populációra nézve. Kevesen gondolnak bele vagy látják tisztán, hogy a tanulás nem csupán memorizálásból és logikai lépések megértéséből áll. Pozitív és negatív érzelmeinknek viharában vagy a kölcsönös érzelmi árucsere forgalom működése közben, szintén tanulási, méghozzá az érzelmi tanulás folyamatának vagyunk részesei. Ilyen értelemben vett, azaz érzelmileg tanult emberek szoktak jó EQ teszteket írni, de ami a lényeg jobban érvényesülni.  Sokan vélik, hogy bizonyos képességeket, készségeket nem lehet fejleszteni, tanulni és főként nem  lehet tanítani mert vagy születik az emberrel vagy nem. Igen gyakran és helytelenül ekként vélekednek a szeretni tudás képességéről és a szerethetőségről is. Márpedig a szeretet jelensége szintén tanulás következménye, és ami tanulható az tanítható, és ha tanítható, akkor ez esetben  szükségszerű is. Ezt a lehetőséget és egyben szükségszerűséget felismerve harcolta ki Mary Richmond a filantrópia tanítását az amerikai felsőoktatásban a XX. sz. elején.         

  Az ember élete során mizantrópiára (embergyűlöletre) és filantrópiára (emberszeretetre) is hajlamosító társas kapcsolatok vonzáskörébe kerül. Hogy melyik viszonyulás lesz a döntő mely a későbbiekben irányt szab a személyiség fejlődésének már kisgyerekkorban determinálódni kezd, és későbbiekre nézve is igen meghatározóvá válik.

  Ahogy Virginia Satir mondaná "A család az a műhely, ahol az ember készül." Fontos azonban kiegészíteni azzal, hogy ez a műhely lehetőleg ne a forgácsoló vagy kovácsműhelyre, hanem lehetőleg egy műszerész műhelyre hasonlítson.

  A fogyatékosságra visszatérve tehát megállapítható, hogy létezik kettő ritkán megnevezett fogyatékosság mely a pozitív érzelmeknek, úgymint empátiának és szolidaritásnak, és az erkölcsi vagy inkább az etikai érzékenységnek hiányát jelenti. Az olyan embereket pedig, akik nem képesek együttérzésre a másik ember szenvedése vagy öröme láttán, akik képtelenek más embereket, élőlényeket szeretni, akik csak saját sorsukért tudnak aggódni, szorongani, azokat jogosan nevezhetjük érzelmi fogyatékosoknak. Jogosan igen, de tiszta lelkiismerettel kevésbé, hiszen a tisztességnek, a pozitív emócióknak a társadalmunkban megvalósuló hiányosságaihoz szinte valamennyien asszisztálunk. Sokan aktívan, mások passzivitásukkal megint mások jó szándékú ám terméketlen vagy kis hatékonyságú kezdeményezéseikkel. A kollektív bűntudat gerjesztése eleve kudarcra ítélt és elhibázott cél lenne. Az esetenként kíméletlennek tűnő, de őszinte szembenézés az emberi társadalmak sminkeletlen arcával viszont elengedhetetlen, amennyiben a változtatás szándékát nem csak színleljük hanem őszintén akarjuk. Éppen ezért engedtessék meg még néhány gondolat a leggyakoribb emberi fogyatékosságról az etikai vagy morális intelligencia hiányáról.

  Sokak számára egyértelmű hogy a magyar társadalom soha nem állt, és ma sem áll rosszul a kognitív és az érzelmi intelligencia dolgában. Ha bele gondolunk feltalálóink, Nobel-díjasaink, nagyszerű íróink, költőink, művészeink számába, ezt a gondolatot könnyű magunkévá tenni. Van azonban egy nagy bibi. "Balsors, akit régen tép." Hát igen a mi himnuszunk úgy tűnik tényleg rólunk szól. Szó szerint rólunk és egyáltalán nem a balsorsról. Sokan állítják, főként, ha más bajáról van szó, hogy minden ember a saját sorsának kovácsa, ha azonban ez némiképp igaz, akkor fokozottabban igaznak kell ennek lennie egy nemzetre. Egy embert ugyanis, még ha ügyesen kovácsol is elütheti a villamos, de egy egész nemzetről ezt nehéz elképzelni. Egészen biztos, hogy vannak nemzeti kiválóságaink, erényeink, de valamit nagyon nem jól csinálunk.

Vannak nemzeti dohányboltjaink, népnemzeti tüdőrákunk, nemzeti büszkeségünk, de van valami nemzeti bibi is, valamiféle nemzeti deficit, ami miatt ez a fránya balsors oly gyakran kiszúr bennünket magának. A magyar népi bölcsesség igen ostobán úgy tartja, hogy mi magyar emberek nem vagyunk képesek, mint mondjuk a zsidó, vagy a cigány emberek összetartani, irigyek vagyunk egymásra,  nem a saját lovunkat sajnáljuk, hanem hogy a szomszédé nem pusztult el és folytathatnánk a sort. Kétségtelenül vannak ilyen tulajdonságaink, de mely nációnak nincsenek. Ostoba sztereotípiák ezek, melyeket sokan sokszor  mondogatnak, miáltal egyre többen el is hiszik, és így a hiedelem, ha kismértékben is de életre kél. Kismértékben ugyan, de nagymértékben megmérgezi lélektani viszonyainkat, egymás és más iránti bizalmunkat. Ilyen népnemzeti paranoiás szemüveggel könnyen találunk kívül ellenségeket, belül idegenszívű árulókat és szinte mindenhol találunk ellenünk ellenünk összeesküvőket. Ebben a lélektani miliőben becsülettel kiveheti bárki a részét a becstelenségből, hisz az ellenséggel szemben minden megengedett még az aljasság is mert ők az eredendően becstelenek.

  Nekünk becsületes  és okos magyar embereknek, azonban látnunk kell, hogy az aljasság az aljasokkal szemben alkalmazva épp úgy aljassá teszi elkövetőjét is. Azt sem árt tisztán látni, hogy általában nem az a gonosz ellenség, akit céltáblaként tálcán kínálnak nekünk, hanem inkább az előzékeny felszolgáló. Nekünk, magyaroknak és minden kisebb vagy valamilyen értelemben gyengébb népcsoportnak is vannak hiteles és negatív történelmi tapasztalatai az őket kizsákmányolni, vagy asszimilálni akaró nagyhatalmakkal szemben. A fájó történelmi tapasztalatok azonban könnyen kollektív előítéletté változhatnak egy nemzet karakterében, ami egyértelműen káros hatással van a kooperációra és ezáltal a fejlődésre is.  A világ ilyen szegleteiben lesz szállóige, hogy mindent elvehetnek tőlünk csak a nemzeti büszkeségünket nem. Vagy. Ha már mindent elvettek tőlünk, akkor legalább ez maradjon meg nekünk. Egy ember vagy egy nemzet okkal vagy anélkül sok mindenre büszke lehet és van is rá huncut bőven. Ha azonban a csúnya idegenek tényleg el akarnának, tényleg el is tudnának venni mindent, ami nekünk fontos, akkor mire is lennénk büszkék és mit is kezdenénk a büszkeségünkkel?

  Mi magyarok hosszasan sorolhatnánk, hogy okkal mire vagyunk büszkék, ám attól tartok hosszasabb lenne a felsorolás, ha őszintén azt taglalnánk, hogy mire nem. Azt a bődületes ostobaságot elkövetni azonban, hogy büszkék legyünk a nemzeti büszkeségünkre nem hiba, hanem bűn. Az oktalan lár pur lár büszkeséget ugyanis semmi nem különbözteti meg az ostoba nemzeti gőgtől. Sokan voksolnak a szeretet himnusza mellet, sokan őszinte hittel, mások álszent módon, hazugul, képmutatással. Az embereknek a szeretethez. közönyhöz vagy gyűlölethez való viszonyát bizonyos értelemben ízlésbeli vagy stílus jegyeknek is tekinthetjük. Szokták is mondani, hogy a stílus maga az ember. Ezen túlmenően azonban a három fogalom között jelentős minőségi és racionálisan is leírható különbségek vannak. Olyannyira, hogy a vélhetően nem gondolkodó elemi részecskék is ehhez tartják magukat. Talán az egyik legjobb példa erre maga a víz molekula. Tudjuk, hogy ha egy magányosan kóborló oxigén atom összetalálkozik két éppen arra sétáló hidrogén atommal, akkor a kölcsönös vonzalom következtében azonnal egymásba esnek és egy új differenciáltabb minőséget, az életet adó vizet hozzák létre. Ugyanezt elmondhatnánk egy elektron és egy proton bizalmas találkozásának a hidrogén atom létrejöttének történetéről. Ez kérem szépen maga a magasabb rendű létezésnek, az élet méltóságának tisztelete elemi szinten, ami sajnos sok felebarátunkból még elemi szinten is hiányzik.  Azt, hogy egy szép leány és egy jó fiú vonzódásának milyen következményei lesznek, senkinek sem kell ecsetelni.

Az útállat, a gyűlölet és a taszítás szinonimája sem ismeretlen az anyag törpéinek világában gondoljunk csak az azonos töltéssel, vagy azonos mágneses pólussal rendelkező részecskék, illetve tárgyak viselkedésére. A semlegesség, a közöny pedig szót sem érdemel, hisz az nem más, mint a színtelen, íztelen, szagtalan, minőség nélküli, értelmetlen létezés maga az emberi kapcsolatok kontextusában.

  Összességében elmondható tehát, hogy a közöny impotens, amorf, ócska massza, a félelem, taszítás és gyűlölet megnyilvánulásai szintén terméketlenek, vagy ami még rosszabb rombolnak és pusztítanak. 

Egyedül a vonzódás, szeretet, a filantrópia működései képesek szép és értékes emberi konstrukciók létrehozására. Az említett példák megértése csupán átlagos kognitív, érzelmi és morális intelligenciát igényel, míg meg nem értésük pedig ezek valamelyikének fogyatékosságára utal.

  Bár manapság nagy divat, mégis lényeges kisebbségben vannak az olyan emberek, akik valami lélektani defekt okán szeretnek a világvégéről, mega-katasztrófákról szóló híreket hallani. Többségben vagyunk, akik egyáltalán nem szeretünk rossz híreket hallani, miáltal büntetjük is a rossz hírek vivőit és tesszük ezt civilizációnk kezdetei óta napjainkig. Ennek ódiumát vállalva  ki is  kell jelenteni, hogy az emberiségnek megsemmisüléséhez nem lesz szüksége valamely szuper vulkán kitörésére, vagy meteorit becsapódására, mert éppen intellektusa segítségével elvégzi ezt maga is. Ellentmondásnak tűnhet, hogy ezért éppen az intelligencia tehető felelőssé, pedig nem az. Igaz ugyan, hogy éppen intelligens természetünk miatt tettünk szert nagyhatalomra a többi élőlénnyel és környezetünkkel szemben, azonban ezzel nem csupán élni, hanem visszaélni is lehet. Mi emberek intelligenciánk révén kiválasztott vagy kiválasztódott faj vagy vagyunk az általunk ismert élőlények között. Szellemi képességeink nagy részét azonban egyéni és társadalmi játszmákba, egymás elleni rivalizálásra csatározásokra és a bioszféra kivéreztetésére pazaroljuk. A hatalomnak, így a szellemi hatalomnak is kell tartalmaznia morális fékeket és ellensúlyokat különben saját életterét számolja fel s így nem lesz min hatalmaskodnia. Bármily emelkedettek is szellemi képességeink, etika híján összes okosságunk rafináltsággá vagy zseniálisnak tűnő perverz őrületté deformálódik. Ennek felismerése szintén az intelligencia dolga. Az enyém, tied, övé tiszteletben tartása mellett priori rangra kell emelni a miénk fogalmát úgy anyagi, mint a szellemi javak tekintetében, ha távlatokban, a jövőnk érdekében is kívánunk gondolkodni.

   Szép fajunk morális majd a tényleges pusztulása nem kérdés, ha az élet méltóságának tiszteletéhez kapcsolódó értékek széthullása, az (anómia) tovább eszkalálódik. Ezek hiányában előbb az emberiességünk, majd maga az ember vész el.  Csupán a szomorú végjátéknak, az agóniának kiteljesedése, időpontja és mikéntje lehet kérdéses. Legfőbb vágyam mint sokaknak, hogy a fenti két mondat melyet prevenciós szándékkal én írok, csupán ostoba, pesszimista kuvikolás maradjon. Szívesebben gondolkodom én is az optimistább forgatókönyvekről. Az optimizmus ugyanis szép, jó és szükséges dolog a cselekvéshez, kreativitáshoz, ezen kívül jó lelki közérzetet, kellemes érzést ad és sugároz. Hasznossá azonban, és ez nagyon fontos, csakis akkor válhat, ha teszünk is azért, hogy erre az optimizmusra legyen okunk. E sorok írója a legoptimistább optimisták közé tartozik A legvadabb optimizmus mellett is ügyelnünk kell, hogy az érzés ne altasson el bennünket, ne fedje el értelmünk és tudatunk elől a hétköznapjainkat valamint a civilizációnkat fenyegető reális veszélyeket. Tán nem pontosan idézem, de Kosári Domonkos mondta "A természettel még csak megvagyunk de az emberi természet,".....

 Ady írja, hogy „adj magyarságot a magyarnak, de hozzáteszi, hogy adj emberséget az embernek.

 Mi büszke magyar emberek előbb adjunk hát emberséget egymásnak és csak az után legyünk büszkék, mert így már lesz mire. Addig ne dőljünk be, sőt utána se a hol szépen, hol giccsesen becsomagolt nemzeti felsőbbrendűségi katyvasznak, mert erre az ölbe csaló és önbecsapó érzésre épp oly könnyű rászokni, mint a túlzott édességfogyasztásra, hogy a drogokról ne is beszéljünk. Tudatmódosító mindegyik, és egyféle belső lelki simogatás érzetét keltik, tehát pótcselekvések valódi kiérdemelt sikerélmény helyett.

Adjunk emberséget a macsóságnak is ha már mindenképpen ragaszkodunk a "magyar vagyok kemény legény" szindrómához. Emberséges magatartással nem csupán egymásnak tartozunk ó mi nagyszerű magyarok, hanem másnak, a másságnak is. Nem a másság elvtelen elfogadásáról vagy majmolásáról beszélek, hanem a tiszteletről egymás, és a más iránt továbbá a lehetőségről, hogy ők mások,és mi mások, akár tanulhatunk is egymástól. Nem csak az élettelen és élő természet, hanem az emberi és társadalmi természet is rengeteg fontos és megoldatlan feladvánnyal szolgál ezért ideje már ténylegesen összekapcsolni azt a rengeteg nagyszerű computert, amiket a koponyánkban hordunk.

 Nem csupán embertársainknak vagyunk kötelesek emberséggel és tisztességgel adózni, hanem az állati létformáknak és a környezetünknek is. Aki nem képes az állati szenvedés láttán fájdalmat, szomorúságot és dühöt érezni az valamilyen értelemben fogyatékos és nem tartozik, a jó emberek táborába lehet okos és művelt ember is akár. Ezt főként és elsősorban az állatok védelmében kell kimondanunk és üvöltenünk, azonban ezzel nem csak az állatokat és lelkiismeretünket, hanem önmagunkat is védjük. Minden emberrel és csoporttal szembeni kegyetlenség, ugyanis az emberek, de humanizálásával kezdődik. A folytatása az emberi aljasságoknak pedig abból az ócska téveszméből bitorol jogot, hogy az állatokkal tehetünk, amit akarunk.

  Milyen szép és nagyszerű dolog lenne, ha a „Szeretlek Magyarország” erősödő attitűdje azt tűzné ki célul, hogy ne legyenek mellőzött, éhező gyerekek és idősek, hogy ne legyenek munkanélküli és hajléktalan emberek, hogy ne legyenek kicseszett kegyetlen sorsú szenvedő állatok, és hogy e problémákat ne a szociáldarwinizmus és a természetes szelekció oldja meg. A legelső azonban, és a legfontosabb is talán, hogy ne legyen irántuk társadalmi érzéketlenség és közöny. Nagyjából így nézne ki egy igazán és őszintén szerethető ország. és  az emberi minősége okán is nagy és szép Magyarország.

5 komment

Címkék: Vitaindító 1 Moraliza és Műhely Etosz és ethosz A tisztesség magánya A szegénység nem bűn Mindenható Quotienseink és Fogyatékosságaink IQ EQ MQ

süti beállítások módosítása